HTML

0-10 vagyis az első tíz év az életemből !

2014.06.30. 10:54 fubu05

Csak leírom vagyis elkezdem . Bocsánat, hogy az első 5 évemből nem igazán emlékszek semmire . Elmondások alapján tudom leírni .

Na az Úr 1981 évében április havának 19 -én láttam meg a nap világot kb. 17 óra 50 perc és 18 óra 50 perc között a pontos ídőre nem emlékszem sajnálom ha csalódást okoztam ezzel valakinek. :) 3200 grammal jöttem világra 52 cm magas voltam akkor. Anyám által elmondotak alapján tápszerezet /akkori jó kis komcsi tápszerekkel / . Mint mondta lusta voltam , amit sokszor még a mai napig is a fejemhez vágja . Hát ez volt az első negatív élményem , ami rá is nyomta további életemre . Anyám hát igen Ő egy olyan ember aki nem , hogy támogtana le is húz sokszor . A családban erre majd később kitérek én vagyok a fekete bárány . Anyámnak én voltam az első gyereke. És mivel nagyon nem akart velem törödni ezért beadott 1 évesen a bölcsődébe, hogy Ő eltudjon menni dolgozni az írószerbe. Apámról nem esett szó hát Ő bányász volt egy alkoholista . 3 műszakban dolgozott nem éredekelte, hogy mi van velem. Emlékszem felnéztem rá nagyon Ő volt a példaképem . De ez az iluzió csak addig tartót még egy nap nagyon vártam haza , délelötös volt így tudtam, hogy 4 óra felé már otthon van . De nem jött nagyon sírtam és csak vártam vártam rá,  Anyám persze nem vigasztalt meg, mert akkor már megszületett a húgom / 5 éves voltam mikor megszületett/ . Éjfél fél arra ébredtem, hogy nagyon kiabál Anyám. Félve résnyire kinyitottam a szobaajtót . A másik szobában "tök" részegen feküdt Apám az ágyban . Nem tudod megszólalni anyira részeg volt . Soha nem fogom elfelejteni amit akkor mondod Anyám . "Látod itt van Apád ezért bögtél egész este ? " Onnantól kezdve nem szeretem Apámát. Jöttek sorba a veszekedések, verések , /Anyámat is nem csak engem / . Szóval nem volt egy nyugodt életem .  9 éves voltam mikor Anyámék végleg elváltak . Az hittem minden jó lesz ezután de nem tévedtem . Anyám összejött egy másik alkoholistával . De ez már egy másik történet . 

Szólj hozzá!

,

2014.06.30. 07:09 fubu05

Nem nagyon hittem ebben de  bekell látnom, hogy létezik a vonzás törvénye. Hinni kell benne és kérni de nem jövő időben hanem műlt ídőben , jelenben . Mintha ha már megtörtént.
Gondolkoztam,hogy mit is írhatnék sok minden van a fejemben a múltam a szenvedésem . Csalódások , megaláztatások stb. De abból mi lenne, hogy mindenki sajnáljon . De ha érdekel bennetek az életem akkor leírom . 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása